TERMÉSZETI ÉRTÉKEK LÁTNIVALÓK AKTÍVAN A MÁTRÁBAN SZÁLLÁSHELYEK Bor és gasztronómia Információk Webkamera

Kisnána

A Mátraalján, festői környezetben, szőlődombok közt húzódik meg a Kisnána, mely finom boraival, vendégszerető szálláshelyeivel, és a látogatóbarát középkori várával várja vendégeit.

A Mátra dél-keleti lábánál elterülő település története erősen összefügg a vár történetével. A vár tulajdonosai és építtetői az Aba nemzetségből származó Kompoltiak voltak. A legkorábbi leletek a XI-XII. századból valók, de a vár teljes védelmi rendszerének kiépülése a XV. századra tehető. Az akkori főúri életkörülményeket hűen tükrözi a vár szerkezete: a palota, kápolna, lakó- és gazdasági épületek, melyeket falgyűrű vett körül. A vár hanyatlása a XVI. századra tehető, mikor is a korszak hírhedt rablólovagja, Móré László telepedett az épületbe garázda fegyvereseivel. Miután rendszeresen kifosztották a török kereskedőket, a budai pasa 1543-ban haddal támadt a kisnánai várra. A túlerő rövid idő alatt győzedelmeskedett, a győztesek pedig lerombolták várat.

A török hódoltság után Árva megyéből érkező szlovák jobbágyokkal telepítették újra a falut. Erről tanúskodik a vár bejáratánál lévő Szlovák tájház, ahol a múltszázad eleji berendezések láthatóak, úgy, mint szabadkéményes konyha, tisztaszoba, menyasszonyi kelengyék… A várban először 1960-as évek elején folytak átfogó régészeti feltárások. 2011-ben a vár rekonstrukción esett át, így ma barátságos, interaktív látogatóbarát szolgáltatásokkal várja a turistákat.