TERMÉSZETI ÉRTÉKEK LÁTNIVALÓK AKTÍVAN A MÁTRÁBAN SZÁLLÁSHELYEK Bor és gasztronómia Információk Webkamera

Gyöngyöstarján

A Mátrai Borvidék legnevesebb bortermelői, és pincéi találhatóak a festői fekvésű faluban. Kóstoljunk bele!

Gyöngyöstarján, Gyöngyöstől 6 km-re, északnyugat irányban fekszik. Felette magasodik a település címerében is szereplő jellegzetes kopasz hegy a Világos-hegy.
A település első írásos említése 1275-ben történik Tharian Maior és Minor néven.Egy időben mezővárosi ranggal rendelkezett, melyet a török hódoltság után elvesztett. A török vész alatt a település nem néptelenedett el, sziklákba vájt pincékben rejtőzködtek el a lakosok.
Csak az 1600-as években indult újból fejlődésnek. 1740 körül francia hadifoglyokkal vágatták a ma már 542 m hosszú Haller-pincét, mely a település büszkesége.A kitermelt kövekből épült 1747-53 között a község barokk temploma.

A település egyik büszkesége a 2008-ban megnyitott Falumúzeum, melyben helyet kapott Lukács Gyula műbútorasztalos hagyatéka és id. Nagy Károly ásványkiállítása. 2009-ben felépült a múzeum udvarán a tulipános kemence, 2013-ban a Fészerszínház.

A település egyik legnagyobb természeti értéke a Kövesdomb, ahol hazánkban egyedülálló, európai kőképződményt találni, amely úgynevezett pados szalagos jáspis lelőhely. Az alsó rétegekben a zöld, a felső rétegekben a piros dominál.

Minden év decemberében kerül megrendezésre a Gyöngyöstarjáni Lucázás, ami a környék kiemelkedő rendezvényévé vált. A 600 literes üstben forralt bor mindenkinek ajándék. A település civil szervezetei értékasztalokat készítenek helyi specialitásokkal, helyi étkekkel.
A nap folyamán a gyerekek és a felnőttek egyaránt találnak kulturális programot. Bábszínház, kézműves foglalkozás várja kisebbeket, templomi hangverseny, színpadi programok pedig a felnőtteket szórakoztatja. A helyi borászok 10 éve támogatják boraikkal a rendezvényt, ami méltó példája az összefogás és az együttgondolkodás erejének.

A település kedvelt kirándulóhelyei a Fajzat, ahol az Almásy-kúria ma is áll, valamint a sósiréti Borhy-vadászkastély, mely ma szálláshelyként üzemel és parkja ma természetvédelmi terület.
Gyöngyöstarján méltán híres borairól, bortermelőiről. Kitűnő borokkal, hűvös pincékkel, kényelmes falusi szálláshelyekkel, és családias programokkal várják a vendégeket.