TERMÉSZETI ÉRTÉKEK LÁTNIVALÓK AKTÍVAN A MÁTRÁBAN SZÁLLÁSHELYEK Bor és gasztronómia Információk Webkamera

Amerikai egyetemi hallgatók Parádsasváron!

A Bostoni Egyetem szálloda és vendéglátóipari részlegének hallgatói látogattak el 2018. szeptember 21-23 között Magyarországra. Látogatásuk célja, az Észak-mátrai MATRA Resort akadálymentes és egészségturisztikai projektben való részvétel lehetőségének előkészítése.

Az Észak-Mátra egészségturisztikai potenciálja évről évre dinamikusan fejlődik, amely jól láthatóan felkeltette több külföldi, közöttük egy professzionális amerikai partner részvételét is. Parádsasvár Önkormányzata kiemelt jelentőséget tulajdonít a nemzetközi partnerek turisztikai fejlesztésekbe való bevonásába, hiszen nem titkolt célja a nemzetközi turisztikai piacra való bekerülés.

A 2008-as volt üveggyár bezárása után komoly problémákkal nézett szembe az Önkormányzat. Bár Parádsasvár települése a Mátra egyik gyöngyszemének számít, mégis a központban megtalálható üveggyári torzó sokakat elriasztott az ide látogatástól. A korábbi időszakokban mind a víkendházak, mind a vendégházak nagy telítettséggel működtek a faluban, azonban egy idő után az új látnivalók felé vették a turisták. 2011-ben határozott úgy testület, hogy egy hosszútávon is működő koncepció kialakítása szükséges, amelynek fő célja a turizmus a helyi hagyományok megtartásával – mondta köszöntőjében Holló Henrik Polgármester.

Egy hosszú távú turisztikai koncepció megalkotása rengeteg időt vesz igénybe – kezdte beszédét Dr. Zsarnóczky Martin a Kodolányi János Egyetem docense, aki egyben Parádsasvár Önkormányzatának turisztikai megbízottja. Lényeges elem volt a turisztikai koncepció előkészítésében a teljes településen élők egyetértése és a lehetőségek folyamatos bemutatása, majd annak a közmeghallgatásokon való támogatása. Az egészségturisztikai irány előtt nagy fejlődés áll világszerte, amelyet a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 és a Gyöngyös-Mátra TDM is kiemelten kezel. Ha az itt élők, vállalkozók a környező települések olyan működő adottságait figyelembe veszik, mint például a Mátrai Gyógyintézet, a Parádfürdői Kórház, a Mátraderecskei Mofetta vagy a nemzetközi színvonalú sípark Mátraszentistvánban, akkor látni kell, hogy a Mátra vidéke ebben a tekintetben fantasztikus adottságokkal rendelkezik. A MATRA Resort projekt kezdeményezése egy olyan pilot projektet hívott életre, aminek a keretében, a lehetőségek szerint, a legtöbb érdekelt bevonásra kerül a közös siker elérése érdekében.

Christopher Müller Professzor, a Bostoni Egyetem korábbi dékánja, megköszönte a színvonalas projektben való együttműködés lehetőségét a településnek. Az amerikai „csúcs” egyetemek szemmel tartják az olyan egyedülálló értékkel és tartalommal bíró projekt részvételeket, mint a MATRA Resort. A projektvezető Zsarnóczky Martin docens szakmai munkáját kiemelkedőnek tartja, amiről idén májusban a bostoni előadásain meg is bizonyosodtak kollégái és hallgatók körében. Egy közös projekt együttműködés illetve komoly lehetőségek felkutatása már akkor felmerült benne és nagyon örül neki, hogy most ezzel a projekt elkezdésével valóra válhat. A személyi garancián túl a legnagyobb adottságokat a Mátra erőforrásaiban, azon belül a Parádsasváron is meglévő attrakciókban látja. Az egyedülálló természeti környezet, a jó levegő, a fantasztikus klíma mind olyan helyi értékek, amelyet az építészeti és kulturális hagyományok jól kiegészítenek.

A MATRA Resort projekt amerikai részvétele nagyban segíthet a nemzetközi turisztikai piacon való elindulásban, amelynek részleteiről folyamatos tájékoztatást nyújtanak.